Nemzeti romantikával a globalizáció ellen: Viking metal

Vajon az extrém metal válasz lenne a globalizációra? Ez a válasz pedig annak lebontását, átstruktúrálását célozná? Szükséges ehhez a nemzeti romantika? Első gondolatelőleg posztom ezekre a kérdésekre keresi a választ, de legalábbis elindít egy gondolat folyamot.

Természetesen megint csak tisztában vagyok vele, hogy a feldobott téma egy egész kötetre elegendő és nem foglalható össze egy blog bejegyzésben! A fenti fenntartás pedig arra ösztökél, hogy felületesen ugyan, de mégis megpróbálkozzak némi kedvcsinálóval vagy rövid, epizódszerű összefoglalással, elsősorban a viking metalra koncentrálva. Így a kategória címéhez is könnyedén igazodhatom: a bejegyzés nem más, mint gondolatelőleg nagyobb művek elkészítéséhez.

Kezdjük az alaphelyzettel. További bővebb kifejtést érdemel az új vallási mozgalmak és a metal zene kapcsolata (pl. jövőbeli Háttérteória posztok), ezért itt és most rövidre zárom: nem véletlen, hogy a metal zene a ’70-es évek elejének terméke és nem véletlen hogy kritikus a nyugati társadalom berendezkedésével és annak értékeivel, ezzel együtt a kereszténységgel és az egyházakkal. Ezzel szemben nem a keleti vallások világában, hanem saját, prekresztény nemzeti hagyományában találja meg elsősorban az extrém metal szcéna a kiutat a kereszténység és annak globalizáló hatásaival szemben. Mert hiszen mi is van minden nép saját ókorában? Egyediség, tisztaság, másokra nem jellemző vallás és hit (a felszínen legalábbis), az Északi történelem pedig dugig van olyan történetekkel, ahol a keresztények elbuknak az idealizált pogányokkal szemben. Kvázi pogányok, újpogány jellegű gondolatok állnak tehát szembe a kereszténységgel, kritikát megfogalmazva, hol közvetlenül, expliciten, hol csak a múlt dicsőítésével impliciten, közvetve.

Nem is nevezhetjük másként az érdeklődés irányát tehát, mint nemzeti romantika, ugyanis, ahogy már az Ex Deo kapcsán leírtam, nem történészi és filológusi aprólékosság vezérli a zenekarokat, hanem inkább romantizált, idealizált képek átvétele és tovább forgatása saját művészetük igényei szerint.

A mozgalom első igazi mozgatója a svéd Bathory, ez vitán felül áll. A kezdeti nyers black metal lemezek után a Blood, Fire, Death (1988) – Hammerheart (1990) – Twilight of the Gods (1991) nagy viking trilógiája az első olyan igazi próbálkozás, amely ablakot kíván nyitni a múltba. Az első lemez, a Blood, Fire, Death a testvérnemzet, Norvégia 19. századi romantikájához nyúl a borítóért, Peter Nicolai Arbo Asgardsreien című festményét felhasználva, amely Odin égi seregének vonulását ábrázolja.

A viking metal néven létrejött mozgalom a ’90-es évek elejétől indult meg valódi fejlődésnek, igen sok kiemelkedő példával. A poszt borítóképén a szintén svéd Amon Amarth-ot láthatjuk fellépni, színpadi díszletüket kiegészítve egy viking hajóval, amely az alábbi képen is látható a német-finn Leaves Eyes koncertképén, amelyen hagyományőrzők egy csoportja is megjelenik:

Ezek persze mind még közvetettebb példák, magával a kereszténységgel való viszonyt jól leírják olyan példák, mint hogy Lindisfarne kolostorának 793-as feldúlása, amelyet vikingek vittek véghez (a viking kor hivatalos kezdődátuma) kiemelt szövegi példa a viking zenekarok repertoárjában. A legismertebb példa talán a norvég Enslaved 1997-es dala a 793 (Slaget om Lindisfarne) vagyis 793 (A Lindisfarne-i ütközet). Ennél még plasztikusabb példa a feröeri Tyr Hold the Heathen Hammer High című 2011-es dalának a klipje, amelynek végén a zenekar tagjai ledöntenek egy keresztet:

A sor szinte a végtelenségig folytatható csak a viking metal világából. Fontos talán kiemelni, hogy a viking metal az egyike az első olyan zsánereknek is, amely nem feltétlenül hangzásával, hanem sokkal inkább szövegi és képi programjával alakította ki elnevezését. Természetesen sok olyan banda van amely zenéjében is igazodik pl. az északi hagyományokhoz, de ha csak a fent említett Amon Amarth-ra gondolunk, az általuk játszott göteborgi dallamos death metal sehol sem tartalmaz germán zenei elemeket, főleg nem hagyományos hangszereket. Jelen keretek között talán érdemes megemlíteni, hogy bár meg sem közelíti a viking témák népszerűségét a kelta hagyomány, mégis hasonló módon kitermelte a celtic metal zsánerét, főként Írországban (Cruachan, Waylander) és Németországban (Suidakra) nagyobb tábort megmozgatva.

A példák további sorolása helyett egyetlen kérdés van még, amit fontosnak tartok felvillantani: mi a helyzet azon zenekarokkal, amelyek számukra idegen tájak és népek hagyományaival foglalkoznak a sajátjuk helyett? Ez elsősorban a viking metal szempontjából érdekes (természetes a német Suidakra kelta érdeklődése is problémás lehet, de ha arra gondolunk, hogy a mai Németország tetemes részén laktak kelták az ókorban és a középkorban is virágzott az Artúr-regények műfaja, akkor talán máris kevésbé homályos a kötődés), hiszen főként a viking mítoszok és sagák azok, amelyek sikeresek Skandinávián kívül is. A magyarázat röviden az lehet, hogy a skandináv zenekarok által megtestesített zenei idea (lázadás, alternatívakeresés, stb.) szövegi oldala ugyanannyira érdekessé válik a nyugati értékekből kiutat keresők számára, mint bármely más nép mitológiája, hiszen nem feltétlenül a nemzeti múlthoz való kötődés, hanem a lehetséges alternatíva megtalálása a cél. Ebben a tekintetben a viking (metal) kultúra befogadása azon az elven működik mint a New Age kultuszok és részben az Új Vallási Mozgalmak világa, vagyis afféle vallási piacként működnek, ahol a hívek vagy érdeklődők maguk válogathatják össze, hogy mire is van szükségük a felkínált palettából. Így férhet meg egymás mellett a Wiccában a kelta mitológia és a távol-keleti meditáció valamint a svéd és a magyar viking és/vagy pán-germán metal (remek példa lehet a magyar Bornholm római-népvándorlás kori száma 2009-ből, a Towering Clouds Over the Fields of Carnuntum).

A témába való további belebonyolódás helyett mai soraimat itt és most lezárom. A továbbiakban ahogy a fentiekben ígértem a kérdést igyekszem bővebb vagy célzatosabb posztokban tematizálni, kitérve a celtic, az oriental stb. metal műfajok jellegzetességeire is.

A témához kapcsolódó publikációm:

Modern skáldok, Szépirodalmi Figyelő, 2017/3, 47-58.

További olvasnivaló:

• Christian DORNDUSCH & Hans-Peter KILLGUSS, Unheilige Allianzen, Black Metal zwischen Satanismus, Heidentum und Neonazismus, Hamburg, Unrast Verlag, 2005.
• Imke von HELDEN, Norwegian Native Art: Cultural Identity in Norwegian Metal Music, Zürich, LIT Verlag, 2017.
• Kimi KÄRKI, Forging Metal: The Kalevala in the Finnish Heavy Metal Performance = Modern Heavy Metal: Markets, Practices and Cultures, eds. Toni-Matti KARJALAINEN, Kimi KÄRKI, Helsinki, Aalto University & Turku, 2015, 131-137.
• Roman BARTOSCH (ed.), Heavy Metal Studies – Band I: Lyrics und Intertextualität, Oberhausen, Verlag Nicole Schmenk, 2011.