Élménybeszámoló / Travelogue 2/2

Midgardsblot Metalfestival 2019

Please scroll down for the English version!

Második nap (2019. augusztus 16.)

A következő reggelt a viszonylagos meleget kihasználva a sírdomboktól keletre, a tengerparton kezdtük. Látható, hogy az Oslo-fjord ezen a ponton olyannyira kiszélesedik, hogy elveszti fjord jellegét, ettől függetlenül csodálatos és békés látvány.

Az Oslo-fjord, Borre felől nézve

Ezután ellátogattunk megtekinteni a Fólkvangr kínálatát, amely amellett, hogy a hagyományőrzők lakhelye egyben kirakodóvásár is. Az alábbi képek röviden összegzik az itt zajló életet, amihez az aláfestő zenét a nagyszínpadon a délutánt megkezdő Synthetic Gentleman hard rockja szolgáltatta. Volt valami Led Zeppelinesen Immigrant Song-szerű benne miközben a viking kori kovácsműhelyt, sátrakat és a csatára készülődő harcosokat néztük az említett háttérzenével.

Fólkvangr

Ha pedig már itt tartunk, akkor említtessék meg, hogy a két hosszabb nap többek között (tehát a második és a harmadik) a Saskia Thode által életre hívott és vezénylet metal jógával indult, amit a Folket Bortafor Nordavinden oszlopos tagjának, Gustav Holdbergnek a saga előadásával folytatódott a Kaupangr színpadánál valamint ezzel párhuzamosan viking harci bemutatók is zajlottak a Valhalla színpadnál. Ezen a napon úgy döntöttünk, hogy a harci bemutatót tekintjük meg, amely egy jó húsz perces műsorból állt, több fős csapatok összecsapásával és kétszemélyes párbajok bemutatásával prezentálva a viking harcmodort. A bemutatót a fényképező közönség felé prezentált rohammal zárták – külön apróságként megemlítem, hogy meglehetősen humoros volt figyelni, hogy a kiszámítottan az emberek előtt megálló roham elől ki volt, aki elfutott és ki volt, aki ijedtség nélkül állta a próbát és szorgosan dokumentált!

Viking harci bemutató

A délutáni program nem-zenei részéhez tartozott még a Kaupangr sátorban sör és mézsör kóstolók sorozata, illetve egy gourmet ebéd is (ez utóbbi a Vikingsenterben), ami régi ételek újragondolásával varázsolta el az arra befizetőket. A koncertek programjában apró változás állt be, a norvég folk rock Völuspá kapta meg a nagyszínpadot, míg a kínai Zuriaake költözött be a Gildehallenbe, ami utólag nézve igen jó döntés volt. A Völuspá sokszor melankolikus zenéje kiválóan elfért a napos délutánban, míg a Zuriaake meglehetősen rituális hangulatához sokkal jobban passzolt az ősi épület rekonstrukció. Mivel igen nagy érdeklődés övezte az utóbbi koncertet, ezért az ahány ember kijön, annyi mehet be szabályát alkalmazva sikerült bejutnunk, de néhány szám után igen szűkösnek bizonyult így is a hely, így hamar kijöttünk. Különleges, atmoszférikus zenéjükkel a kínaiak igazán ősi hangulatot varázsoltak. Mivel a kerítések elhelyezése nem engedte meg, hogy a Gildehallentől elég messzire menjek egy teljes kép érdekében, így alant is csak részleteiben látható az építmény.

A Gidehallen (és Odin trónja) kívülről, valamint a Zuriaake fellépése bentről.

A nap első nagyobb fellépője a számomra kevésbé izgalmas zenét játszó Vreid volt. Látszott az urakon az energia és az öröm, hogy itthon, nagyobb részt a saját közönségüknek zenélhetnek, igazán kitörő műsort adtak.

Vreid

Folyamatosan többes számban beszélek élményeimről, és íme az oka, hogy miért: kalandos ám de cseppet sem meglepő módon végül a blogon is már bőven emlegetett Imke von Heldennel és két berlini barátjával (őket most sem névvel sem képpel nem azonosítom, de innen is üdvözletemet küldöm nekik!) töltöttem el a három napot, ami nem csak a lehengerlő élmények megosztásának lehetőségét, de új barátságok megkötését és egy régi megerősítését is lehetővé tette, hogy azt ne is említsem, hogy némi szakmai okoskodás is belefért két koncert között.

Imke von Heldennel

A nap számunkra még három érdekességet tartogatott, a norvég Gåte igen intenzív folk rock koncertjét, a death metal alapzenekar Deicide zúzását és a Gildehallenben a Raison d’être dark ambient performanszát. Mivel a Gåte zenéjét korábban csak egy-két YouTube video kapcsán hallottam, ezért kevésbé érdekelt, de mivel igen nagy tömeg gyűlt össze ezért kihagyhatatlannak tűnt. Meglátásom szerint, ha angolul dolgoznának akár még a stadion rock méreteiig is felnőhetnének mind kiállásuk mind zenéjük okán. A Deicide műsora annak ellenére, hogy műfaj alapvetésekkel volt teletűzdelve, sajnos mégis számunkra elég hamar unalomba fulladt, ami igen nagy veszélye egyébként is a hasonló zenekaroknak. Tisztességes munkát végzett Mr. Benton és csapata, de túl mély nyomot nem hagyott bennünk.

A Gildehallen éjszakai dekorációja: a fesztivál farkasfejes logója fényfestésként

Levezetésként beugrottunk tehát a csarnokba, hogy a Raison d’être videoinstallációs performanszába belenézzünk. A megfelelő hangulatban igazán izgalmasnak nevezhetőek a hasonló projektek, jelen esetben is a háttérvetítés az alakulat nevéhez igazodva az élet és a halál kettősségével foglalkozott, főként egy folyamatosan, igen lassan forgó kereszt képét használva, amelynek rövidebbik szára folyamatosan mozgott, ezzel a jó és rossz állandó dualizmusára is reflektálva. Elkapva az utolsó buszt a szállás felé elégedetten és újfent holt fáradtan zuhantunk ágyba, készülvén a zárónapra.

Harmadik nap (2019. augusztus 17.)

Az utolsó nap reggelén kb. 8 óra magasságában eleredt az eső és kérlelhetetlenül zuhogott egészen 16 óráig. 11 körül elhagytuk a szállást, amikor éppen némileg csillapodott. Mint később kiderült ez remek döntés volt, ugyanis éppen miután megérkeztünk a látogatói központba az eső ereje megkétszereződött és orkán erejű szelet is vonzott magával. Emberfeletti munkát végeztek az önkéntesek és a szervezők, hogy így is amint elállt a vihar azonnal sikerült beindítaniuk a fesztivált, nagy gratuláció nekik ezúton is! A Midgard Vikinsenter még ezen a napon is szemináriumok otthonaként, valamint az időjárás okán afféle menekültszállóként is funkcionált. Egy régészeti előadás meghallgatása után pedig megláttam az épület előtt dohányzó Ivar Bjørnsont, akit nem voltam rest pár szó erejéig és egy közös fotó idejére feltartani. Röviden összegezve egy végtelenül szimpatikus és barátságos ember, aki szívesen szán időt arra, hogy a rajongóival töltsön időt!

Ivar Bjørnsonnal

A vihar és az eső teljes elállására várva, valamint pajtásaimat összeszedve igen későn érkeztünk meg a fesztivál területére, így az Ereb Altor koncertjét csak a távolból hallgattuk meg, valamint lemaradtunk a metal jógáról és a saga történetekről is (bár mindkettő érdekelt volna… nem baj, legközelebb!). Következő kiemelt fellépőnk a brit Memoriam volt, többek között a mára már feloszlott Bolt Thrower tagságának egy részét is magába tömörítve. Ahhoz képest, hogy szintén a monotóniára és az unalomra hajlamos hagyományos death metalt játszottak, be kell vallanom, hogy testhosszal leelőzték az előző esti Deicide műsorát! Az alábbi képen a jobb alsó sarokban apuci nyakában ülő törpicsekre külön felhívnám a figyelmet.

Memoriam

A zárónap igazán viking hangulatát az Einherjer alapozta meg, feszesen hozva sokszor galoppozó, esetenként a heavy és a dallamos black metal határán mozgó zenéjüket. Voltak klasszikus Dragons of the North slágerek, de az újabb nagyok, mint a Nidstong vagy a Mine vapen og mine ord is előkerültek, jól bemelegítve a tömeget az Enslaved fellépésére. Az első sorokban viking páncélzatban pogóztak a fiatalok, külön humorforrás volt látni, ahogy a biztonsági ellenőrzés során átkutatják őket.

Einherjer

20.45-kor végül az Enslaved berobbant a színpadra. Az erre a napra alapvetően best of jellegű műsorral készülő zenekart a Mia Habib Productions nevű kortárs tánccsoport egészítette ki, csillogó vagy éppen igen minimális jelmezben a színpadra állva. Három vagy négy számot kísértek végig koreográfiájukkal, amely inkább érdekesnek, mint különlegesnek volt mondható, kevésbé illett az Enslaved zenéjéhez. A zenekarra megint csak nem lehetett panaszunk, éppen egy órás műsoruk alig néhány percnek tűnt, főleg ha olyan gigaslágerekkel tömik tele a műsort mint a Roots of the Mountain, Ethica Odini vagy a Return to Yggdrasil, amelynek így az első esti Einar koncert után az eredetijét is élvezhettük.

Enslaved

Mi is maradhatott hátra három nap tömény viking és metal élménye után? Hát az egész ezévi fesztivál koronaékszere, a Heilung. Annyit beszéltem már róluk előzetesen, hogy csak ismételni tudnám magamat, így inkább csak a fellépésre próbálok koncentrálni, ami azt gondolom velem együtt a résztvevők megközelítőleg 100%-a számára a valódi attrakció volt a fesztivált illetően. Pontosan 22.45-re elkészült a fákkal kiegészített színpadkép, felkerültek a dobok és egyéb hangszerek a helyükre, majd megérkeztek a zenekar tagjai is, a LIFA lemezről is ismert nyitóceremónia előadására. Körben álltak egymással szemben, rövid szöveget kántálva, amely a világon élő minden élőlény egységét és közösségét hirdette, majd következett az In Maidjan című tétel. A korábbi felvezetés szerint különleges műsorral készültek a fesztiválra, amelyet maximálisan alá tudok húzni. Már a kötelező harci himnusz, az Alfadhirhaiti során feltűnt, hogy a LIFA csak férfi harcosokból álló kara mellé nők is megérkeztek a színpadra, fegyverekkel, félmeztelenül, feketére festve. Sőt! A nők talán többen is voltak, mint a férfiak, amiben csak azért nem lehetek biztos, mert nem álltunk elég közel a színpadhoz, a fényképezés pedig problémás volt a műsor alatt.

Heilung

A szintén slágerszámba menő Krigsgaldr után átváltottak az új lemez dalaira, a Norupo, Othan, Traust hármast egyetlen szekvenciaként megszólaltatva. Következett ezután a Galgaldr amelynek elején hallható szavalást Kai Uwe Faust és Maria Franz közösen adták elő, egymással szemben állva, utalva talán annak harcos de egyben demokratikus végkicsengésére. A koncert csúcspontjaként az egyik női harcos Kai általi megkötözése és Maria általi feloldozása jelentheti, amely erős reflexióként is értelmezhető olyan mai folyamatokra, amelyekbe most nem mennék bele, úgy hiszem, érti mindenki mire gondolok. A zárótétel az eksztatikus Hamrer Hippyer volt, amely majdnem negyedórája mind a résztvevők, mind a zenekar számára sámáni élményeket kínált. Igazi misztikus tapasztalat volt, amely monotóniája, a hypothalamust sújtó ritmusaival és kántáló szövegeivel együtt a sámánjelölt égbeszállását és visszatérést sűrítette össze valamiféle félig profán félig szakrális masszába.

Heilung

Hosszan áradozhatnék még a Heilung koncertjéről, de talán csak értelmetlen szószaporítás volna. Ahogyan e sokszor megfoghatatlan élménynek véget kellett érnie úgy a fesztiválnak is. Hátra lett volna még hajnali 2.30kor a záró ceremónia menete a tengerparti tűzrakó helyhez, hogy ott vegyenek búcsút a nyitányt is előadó csoport tagjai a Blottól, de erre már nem maradt energiánk, a Heilung magával vitte mindet. Záróakkordként az addigra már a közönségbe vegyülő aznapi fellépőkkel együtt Sean Parry welszi-angolszász koncertjét hallgattuk meg, amely utolsó hangjaival is Odint köszöntötte, mi pedig elbúcsúztunk Midgardtól.

Plusz egy (2019. augusztus 18.)

A hazautazás napján sikerült még néhány órát kiszakítanom Osloban, hiszen csak késő délután indult a gépem vissza Budapestre. Hova is mehet még Osloban egy viking, főleg a Midgardsblot után? Hát természetesen a Vikinghajó Múzeumba! Oslo egyik legfontosabb attrakciójaként tarthatjuk számon a kereszt alaprajzú múzeumot, amelynek négy szárában három hajó és az egyikben talált tárgyak kapnak helyet. Legszebb állapotban az Oseberg hajó maradt meg, hozzá hasonló a Gokstad, míg a Tune némileg leromlottan került elő a földből. Mindhárom hajó temetkezésből került elő, az Oseberg sírmellékletei pedig igazán gazdag leletanyagot szolgáltattak. Külön érdekesség a viking kor megítélése szempontjából, hogy az osebergi leletben két nő testét találták meg, akik valamely magasabb társadalmi csoporthoz tartozhattak. Hét éve ez volt az egyik első érdekesség, amit megtekintettem a városban, most pedig az egyik utolsó. Tényleg nincsen elégséges szótáram ahhoz, hogy leírjam milyen is majdnem 1200 éves sírhajók között sétálni. Látni kell, hogy elhidd.

A Vikingskiphuset lakói: az Oseberg hajó (balra és középen) és a Gokstad hajó (jobbra)

Valódi zárásnak a város másik jelképét, a belül élő jéghegyet formázó operaházat választottam. Újfent valami igazán norvég, ami a hagyományost és az újat, a természetit és a mesterségest egyben ötvözi.

Az osloi opera épülete

Pontosan úgy, ahogy a fesztivál maga is. Hogyan is lehetne befejezni ezt a beszámolót anélkül, hogy túlnyújtott és szükségtelenül érzelgős legyen? Nagyon nehéz, ahogy nehéz volt eljönni is. Új barátságok köttettek Németországból, Spanyolországból, Ausztráliából és megannyi barátságos arccal találkoztam a világ minden részéről. Végig maximálisan biztonságban éreztem magam nem csak a szervezettség maximális foka miatt, hanem azért is mert az a néhány ezer ember aki a három nap alatt megfordult szinte családként tekintett egymásra. A remek helyi sörök (a fesztivál saját söre a Midgard NEIPA fenomenális volt!), a cinkos összekacsintások az új cimborák között, a tömeg lüktetése és egymásra figyelése kiemelik szerintem sok hasonló rendezvény közül a Midgardsblot Metalfestivalt. Köszönöm mindenkinek, akinek volt köze hozzá, hogy eljuthattam, köszönöm a szervezőknek és pajtásaimnak. Remélem, viszontlátjuk egymást ugyanott még!

A fesztivál online felületei: honlap; Facebook; Instagram;

A megelőző napok eseményeiért kérlek kattints ide!

English version

Day Two (16 August 2019)

The next morning started on the seashore to catch some moments of the sun’s heat, situated to the East from the burial mounds. As you can see the Oslo fjord is so wide, you cannot even see the other bank of it, almost losing its fjord-vibe – nevertheless it is a peaceful and glorious sight to behold.

The Oslo fjord as seen from Borre

Later we went to take a closer look on the inner parts of Fólkvangr that besides served as the village of the reenactors it was a marketplace as well. The pictures below summarize clearly the life there, what was expanded with some music in the background, played by Synthetic Gentlemen, a hard rock act from Norway. It had a certain taste for Led Zeppelin‘s Immigrant Song to listen to hard rock while strolling around the Viking village, witnessing the work of smiths, the tents and the preparations of a group of warriors for battle.

Fólkvangr

As the Viking warriors were mentioned, it is time now to talk some of the other programs at the festival area. The two longer days (2. and 3.) started with the famous metal yoga sessions of Saskia Thode, followed by retelling of saga stories by Gustav Holberg, member of Folket Bortafor Nordavinden at the Kaupangr stage accompanied by Viking battles at the Valhalla stage. On this day we decided to take a look on the fighting women and men that consisted of a ca. 20 minutes program. It contained battles of larger groups and duels as well, greatly representing Viking tactics. The closure of the fight was a pseudo-assault on the audience that evoked some funny moments as many who wanted to capture the moment with a camera fled the storming soldiers!

Viking battle

The afternoon program at Kaupangr had some sessions of beer and mead tasting, and a gourmet lunch in the Vikingsenter reimagining traditional Viking cuisine. There was a short change in the lineup of the stages, thus the folk rock act of Völuspá had their ethereal session in the main stage and sunshine, while the ritual black metal of Chinese Zuriaake took place inside the Gildehallen. It was a fortunate event as the music of Zuriaake had a better atmosphere inside the ancient building reconstruction. It was a good choice as the Chinese had a better atmosphere inside, but a limited space as so many people were interested in their gig. As the fences were situated quite close thus I could not take a good picture of the hall to show how majestic it is. Because of this on the pictures below you can see some fragments of it.

The Gildehallen from the outside and Zuriaake on the inside

The first bigger act of the day was Vreid, whose music unfortunately for me is not that interesting. Besides it you could see how much they like to play for their own audience in Norway, releasing much energy and tension.

Vreid

I am writing constantly in a plural form of my trip, here is the reason: in an adventurous but not surprising way I spent the three days with Imke von Helden whom you may remember from a previous post and two of her friends from Berlin (their identities are kept a secret here, but if you read it: das war Supergeil!). This did not only bring that I had a small community to share all my feelings and experiences with but gave the opportunity to strengthen old and new friendships as well, not to mention that we could have some academic chat between two gigs!

With Imke von Helden

Three more acts were scheduled for us for the night starting with Gåte from Norway once again. The folk rock band is quite popular in Norway and had a great show. According to my opinion if they would use English as their medium than maybe the level of stadium rock could be achieved by them. The next one was death metal royalty, Deicide, as the headliner of the day. Although Deicide has many death metal classics, the music they play always dances on the edge of boredom and excitement. In this case without saying anything bad on them I have to admit that it was a rather boring gig. Professional but not an excitement.

The Gildehallen at night ornamented with the wolf token of the Blot

As a closing-refreshing act we witnessed the dark ambient performance of Raison d’être, extended by video visualization. In the suitable mood these kind of music can be really fascinating. The visualization had a connection with the topic of life and death (think of the name of the project), using a constantly upside-down turning cross with a moving shorter section, somewhat referring to the dichotomy of good and bad and the thin line between them. Catching the last bus to the accommodation we laid our heads to rest in satisfaction of the previous day’s events.

Day Three (17 August 2019)

On the last morning from around 8 am to 4 pm we had rain. All kinds of it. Literally. So it was a fortunate that we departed around 11 am to go to the Vikingsenter for the seminars. As soon we arrived the greatest flood ever that I have seen arrived and stormed the whole area! All merit goes to the volunteer group and the organizers for cleaning up all the traces of the storm up to the time the crowd arrived to the festival area, making it to look like nothing happened! Serving as a temporary refugee camp the Vikingsenter had some interesting lectures as well, I participated on an archaeological one than had a break, only to be lucky enough to catch Ivar Bjørnson outside smoking. I had a small chat with him and asked for a photo. Summing it up Ivar is really kind and pleasant man who always has time for his fans!

With Ivar Bjørnson

After the rain stopped and all my lads gathered we headed to the festival area one last time. We were a bit late thus we missed the show of Ereb Altor, only to hear it from the distance. We missed the saga stories and the metal yoga as well (although I was interested in both… maybe next time!). The next band to play was Memoriam from Britain, containing some members of Bolt Thrower. Keeping in mind the fact that they also play death metal I have to admit that they had the complete opposite impression that Deicide had last night! On the picture below I would recommend to look for the little guy sitting on the shoulders of his father.

Memoriam

The real Viking feeling arrived with the show of Einherjer using their galopping heavy-black-viking metal. They had some classics as Dragons of the North but gave place for more recent hits like Nidstong or Mine vapen og mine ord, warming up the crowd before Enslaved. In the first rows people wearing chainmails and Viking weaponry were moshing, revoking the funny moments to witness their security check upon entry.

Einherjer

Punctually at 8.45 pm Enslaved exploded to the stage. The “best of” setlist was accompanied by the Mia Habib Productions contemporary dance act’s performance using glittering or almost no costumes. They had their performance during three of four songs that seemed more interesting than suitable for a show like this. To the band we have nothing but compliments, their one hour set felt like minutes only, that is quite understandable if we regard that they had songs like Roots of the Mountain, Ethica Odini or Return to Yggdrasil that had its original after the revised version of Einar as well.

Enslaved

What more could come after three days of such a dose of Vikings and metal? Naturally, the crown jewel of the festival: Heilung. I have written so much about them already that I could only repeat myself thus now I would like to focus on the gig only, which was the greatest attraction for most of the participants of the festival. To the official starting time, at 10.45 pm the stage was ready with all the instruments and some tree props, enabling the band to enter it. The short opening ceremony that was familiar from LIFA. The band’s members stood in a circle and chanted some words ensuring that all living beings are borthers and sisters than had In Maidjan. According to the releases prior to the festival the band prepared a unique show for this occasion that I can only underline. During the obligatory war hymn, Alfadhirhaiti we could see that not only male (as seen on LIFA) but female warriors were present on the stage too, wielding arms, half naked and painted black. Maybe the women were even more than the man, but I cannot be sure of it as we stood a bit in the middle back and taking pictures was quite problematic during the set.

Heilung

The hit-like Krigsgaldr left the sequence of the first album giving place for the new one, enlisting Norupo, Othan and Traust in a line. Followed by the furious shamanic chanting of Galgaldr that was performed by Kai Uwe Faust and Maria Franz alone, standing face to face with each other, giving the warrior atmosphere a democratic taste. The climax of the set was the act when Kai bound a female warrior while Maria cut the ropes and set her free (Traust). The quite clear act almost cries for contextualization but now I would not get engaged into this narrative, everybody knows what I think of. The closing one was the ecstatic Hamrer Hippyer with its almost 14 minutes of playtime that offered a shamanic trance-like experience for the band and the audience as well. The mystic experience with its monotonic, hypothalamus-beating rythms and chanting lyrics represented well the ascendance of a shaman adept to the highest heavens and his rebirth, creating a half profanic half sacral mass for the masses.

Heilung

I could go on for hours about Heilung but it would be pointless. As these almost ungraspable feelings and sights had to end also had the festival to end. A 2.30 am the ending ceremony was scheduled with a procession to the great bonfire at the seashore to say goodbye to the Blot, but we were left with no energy as Heilung took it all. As a closure we listened to the Welsh-Anglo-Saxon music of Sean Parry mixing with performers of the day amongst the audience. The last words we heard were a greeting to Odin and we said farewell to Midgard.

Day Plus One (18 August 2019)

On the day of leaving Norway I had some extra hours in Oslo once again as my flight departed in the late afternoon only. Where could a Viking go in Oslo after Midgardsblot? Of course to the Vikingship Museum! One of the most important attractions of Oslo is the cross shaped building that contains three vikingships and the artefacts found in them. In the best condition we can see the Oseberg ship in an almost similar situation the Gokstad ship and the fragments of Tune ship. All the ships were part of burial mounds and the finding in the Oseberg ship are unique in all Scandinavia. And to even rise the excitement I wish to write that in the Oseberg findings two female bodies were found who could been nobles, that gives new perspectives to the picture of Viking socity. Seven years ago it was one of the first things to see on Oslo for me and now it is almost the last one. I do not have the vocabulary neither in English nor in Hungarian to describe how majestic it is to walk amongst 1200 years old graveships. You have to see them to believe and understand.

Residents of the Vikingskiphuset: Oseberg ship (left and middle), Gokstad ship (right)

As the real closure I went to take a look on the Oslo Operahouse that has the form of an iceberg. Once again something really Norwegian that mixes the traditional with the new, the natural with the artificial.

The Opera of Oslo

Exactly the same way as the festival itself. How can one have an ending for a review that is not too long and unnecesseraly sentimental? It is quite hard, as it was hard to leave as well. Old and new friendship from Germany, Spain and Australia, many pleasant faces from all around the world. I felt security on the highest level during the three days, not only because the sorroundings were made safe but because the people in the festival acted like a big family. The great local beers (the signature Midgard NEIPA was sublime!) chit-chat with new lads, the pulsation of the crowd and looking after each other easily shoots the Midgardsblot Metalfestival from the ground to the stars. I would like to thank all who made it possible for me to attend, thank you for the organizers and my friends. I hope we see each other at the same place again!

The Blot‘s online pages: homepage; Facebook; Instagram;

For the events of the days before please click here!

Reklámok

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s